1976-ban kiadott törvényerejű rendelet meghatározta a nagyvárosokban való letelepedés feltételeit. Eszerint a kijelölt 14 legnagyobb romániai városban csak azok telepedhettek le, akiket hivatalból áthelyeztek, vagy akiket végzettségük miatt az adott városban lévő gazdasági egységbe vagy intézménybe osztottak be munkára. Áttelepülésre jogosultak voltak még a szüleikhez költöző fiatalok, a gyermekükhöz költöző szülők, valamint tartalékállományba helyezésüktől egy éven belül a tisztek és az altisztek. Normális ügymenetben ezekbe a városokba nem adtak személyazonossági igazolványt. A zárt városokról már 1947-től érvénybe voltak bizonyos rendelkezések, ez 1968-tól szigorodott, mivel ekkortól évente szabályozták a városokba betelepülők számát, valamint 1971-től mindenkitől igazolást kértek, hogy lakása a tartózkodási településén van-e. Számos esetben mesterségesen megváltoztatták a települések etnikai összetételét. Az 1972-ben elfogadott és 1988-ban kihirdetett, szisztematizálásról szóló program, amit a külföldi sajtóban és köznyelven „román falurombolásként” emlegettek, a „sokoldalúan fejlett szocialista társadalom kiépítéséről” szólt, miszerint minden településnek jól meghatározott szerepet kell betöltenie az ország településszerkezetében. A tervet kidolgozók szemében a kis falvak voltak a fejlődés (ezzel együtt a modernizáció) legfőbb akadályai, és a falu világának fejlesztését csak úgy tartották lehetségesnek, ha létrejön a lakosság és az épületállomány koncentrálása. Átrendezés céljával 300-350 várossá fejleszthető falut választottak ki. Lásd: 1988. június 27.